2017. július 12., szerda 06:01

Fűzfa

 

A fűzfa azoknak a szere, akik úgy vélik, hogy akkora megpróbáltatást, amit kaptak, nem érdemlik meg, helyzetüket igazságtalannak tartják, ezért panaszkodni kezdenek.
Magas, nyitott koronájú fa, melynek ágai földig hajolnak, keskeny, lándzsa
alakú leveleinek a színe csillogó zöld, a fonákjuk viszont matt, szürkés olajzöld.

A fűzfa gyorsan nő, kellően csapadékos időben egy év alatt eléri a három méteres magasságot.
Gyors növekedésének köszönhetően az ember hamar a szolgálatába állította, a kereskedelmi célzattal ültetett példányokat rendszeresen metszették, csonkolták, kiaknázva a fa határtalan életerejét.
De vajon hogy érzi magát ettől a fűzfa? Talán neheztel, sértődötten, zokon veszi nehéz sorsát? Nos, inkább minduntalan olyan lendülettel nő ki újra, hogy joggal tekinthetjük az élni akarás, az életigenlés példaképének.
Ha letörünk egy hajtást, és azt ledugjuk a földbe, meggyökerezik, és növésnek indul, ennyire fogékony az élet lehetőségeire.
A fűzfa magjai, mintha csak finom gyapotcsomók lennének, úgy szárnyalnak tömegével a szélben, ellentétben a fa gyökerével, mely a mélybe nyúlva szorosan kötődni igyekszik a fizikai valósághoz.
A magok ráadásul csak akkor fakadnak meg, ha kellően nedves talajra hullanak, akkor azonban szinte azonnal legyökereznek.
A fűzfa állapotú ember mogorva, duzzogó, gyászos hangulatot terjeszt maga körül.
Szent meggyőződése, hogy az ő imái sosem találnak meghallgatásra, erőfeszítései nem járnak sikerrel.
Még akkor sem ismeri el, hogy boldog, ha éppen örömét leli valamiben.
 
Kategória: A Bach Virágok